3. fejezet

Kedves Olvasók!

Dóra most nyaral, úgyhogy az Ő szemszögét én teszem fel helyette.:) Naomi pedig vasárnap érkezik!

Köszönjük az eddigi oldallátogatottságot, valamint a klikkeket és a kritikákat is egyaránt!:) 

Továbbra is számítunk Rátok! Jó olvasást!:)

Naomi

(Dóra)

Éppen a pizsamámat akartam magamra húzni, amikor elkezdett eszeveszett módjára csörögni a telefonom. Volt egy majdnem száz százalékos tippem, ami abban a pillanatban beigazolódott, amikor ránéztem a telefonom képernyőjére.

-          Remélem, éppen a buli ruhádat veszed fel. - Timo fülsüketítő hangon kezdett el kiabálni, és kénytelen voltam a készüléket olyan messzire eltartani a fülemtől, ahogy csak tudtam.

-          Rosszul reméled. A kezemben nem a buli ruhám van, hanem a pizsamám. Mondtam már Timo, hogy semmi kedvem ma bulizni menni. - barátom elég akaratos tud lenni, ha akar, és úgy éreztem most is az lesz, ugyanis velem ellentétben, neki olyan buli hangulata volt mindig, hogy szerintem reggelig tudott volna pörögni a hét minden napján.

-          Ne cseszd már el a kedvem. Akkor, ha nem akarsz, nem kell sokáig maradni, de legalább egy kicsit gyere el. Mondom nem muszáj sokáig maradni, de nincs kivel mennem, és te vagy az egyetlen ember, aki ilyenkor is képes eljönni. - kicsit utáltam azért, hogy mindig mindenre rá tud venni, de úgy voltam vele, hogy egye fene, egyszer élünk.

-          Húsz perc múlva a ház előtt. - nem vártam meg, amíg elkezdi örömében előadni magát, mert akkor valószínűleg holnap reggelis sikongatott volna a fülembe, inkább bontottam a vonalat, és a szekrényem felé kezdtem el araszolni, hogy mit is vegyek fel.

Fogalmam sem volt, hogy barátom hová is akar elrángatni, így próbáltam valami nagyon semleges ruhát magamra aggatni. Majd amikor már majdnem belefulladtam a kipakolt ruhákba, kaptam egy SMS-t Timotól, hogy csinos legyek, mert kiöltözős helyre megyünk. Szerencsére ez már leszűkítette a lehetőségeket, így már csak két ruha volt, ami közül választanom kellett, de úgy döntöttem, hogy majd csak a haj, és a smink után döntök. Bementem a fürdőbe, majd a hajvasaló bedugása után a sminkemmel kezdtem el törődni. Az alapozó felvitele után egy kis pirosítót vittem fel, de ezzel egy kicsit szolidabban bántam. A szememet feketével füstösre varázsoltam, majd egy kis szempillaspirál segítségével hosszabbítottam meg, és emeltem ki még jobban a szemem. A számra nem fektettem nagy hangsúlyt, így csak egy átlátszó szájfénnyel emeltem ki. Hajamba a hajvasaló segítségével loknikat varázsoltam, végül pedig a tükörbe nézve nem ismertem magamra, annyira mássá tett a sok smink, és a nem mindennapi hajzuhatagom. Sose szerettem nagyon kisminkelni magam, és a hajammal sem szoktam sokat bíbelődni kivéve, ha valami eseményre kellett menni, hisz akkor azért elvárt volt a jó, és elegáns megjelenés. De nem voltam annak a híve, ha valakire rá sem lehet ismerni annyira ki van kenve. A sminkhez, és a hajhoz a fekete mini ruhám passzolt, így nem kellett sokat gondolkodnom a választáson. Az összhang kedvéért egy fekete magassarkút vettem fel, majd a cuccaimat egy kis táskába rejtettem, végül pedig elégedetten figyeltem meg, hogy pontosan húsz percbe telt ezt a külsőt elérnem.

-          Elmentem bulizni. Nem tudom, mikor jövök, ne várj meg. - lefelé gyorsan bekiabáltam anyának, és el akartam kerülni a szokásos szentbeszédet, így olyan gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, ahogy csak tudtam, viszont a szokásos szöveget még így sem tudtam elkerülni.

-          Hová mész, és kivel? - anya olyan gyorsan termett mögöttem, hogy még rendesen megijedni sem volt időm.

-          Timoval megyek bulizni. Ismerem a szokásos szöveget, de ha el akarod mondani mégis, akkor nagyon siess, mert kint várnak rám. – miután kimondtam, amit akartam kicsit elgondolkoztam, hogy miért használtam többes számot, amikor egyedül Timo az, aki kint vár, és egyedül vele megyek majd el. Elvileg.

-          Nem nagyon örülök én ennek. – a homlokát ráncolta, miközben kezeit a mellkasa előtt keresztbe fonta. – Ne gyere egyedül haza. Inkább hívj egy taxit. – hevesen bólogattam, majd egy gyors puszi után már csapódott is mögöttem az ajtó, barátom pedig már az óráját nézve várt rám.

-          Azt hittem már felültettél, és mégsem jössz. Egyébként nagyon csinos vagy. Biztos az összes pasi rád fog mászni, engem pedig egy sem fog észrevenni. – mosolyra húzódott a szám, közben pedig elindultunk gyalog a kiszemelt hely felé.

-          Ne legyél bolond Timo, te is nagyon jól nézel ki. A lila inggel, és a lezser felsővel nagyon laza vagy. – egy kacsintás után átkaroltam barátomat. – Amúgy hová is megyünk, és kik lesznek ott? – most jutott eszembe, hogy igazából fogalmam sincs, hogy mi az úti célunk.

-          A suliba van egy csaj, aki házibulit tart és mindenkit meghívott. Aztán majd átmegyünk a közeli klubba. Nyugi, és lazíts. Én már mindent elintéztem. – a célt meghallva csak meghúztam a vállam, és engedtem, hogy ő vezessen.

Végül is, csak amíg odaértünk, a lábam majd leszakadt a helyéről, ugyanis a tizenöt centis magassarkú egy picit sem könnyítette meg a járásomat. A házat már körülbelül az utca elejéről kiszúrtuk, ugyanis ennyi autót még életünkbe nem láttunk egy ilyen kis utcán, a zene pedig úgy szint nem volt valami visszafogott. Első gondolatom az volt, hogy hogy fogom lekapni a lábamról a magassarkút, hogy futni tudjak, ha jönnek majd a zsaruk csendháborítás miatt. Timo elég otthonosan mozgott a házban, de nem értettem, hogy miért, és egyenlőre azt sem tudtam, hogy kinek a házában is vagyunk éppenséggel. Barátom egyből a konyhába húzott, majd egy-egy rövid italt kiöntve az egyiket felém csúsztatta, és megkezdte a ma esti ivászatot, majd az elsőt még két feles követte. Timo szerint csak alapoztunk, én pedig nem tudtam, hogy hogy fogom túlélni a barátom bulizási elvei mellett az estét. Jelenlegi kísérőm tudniillik elég érdekesen szokott bulizni. Ha megérkezik valahová, mindig három felessel nyit, mert az a szerencseszáma, majd egy huzamosabb táncolás után szintén három felest bevág még, tehát a hat felesnek egy este alatt mindig le kell csúsznia a torkán, ha pedig ennél többre sikerül, attól sem szokott nagyon megijedni. Ahhoz képest, hogy meleg és kifinomultan öltözik és viselkedik, ha egy kis alkohol jut a szervezetébe igazi parti állattá változik át.

-          Azt hiszem, hogy most jön az a rész, hogy táncolunk. – barátom rángatott át egy kisebb fajta tömegen, majd már csak azt vettem észre, hogy a nappali közepén kialakított tánctéren táncolok.

-          Timo az igazság az, hogy nem ettem ma valami sokat, sőt szerintem csak reggeliztem, és az is csak egy alma volt, szóval szerintem ez a három pia engem nagyon meg fog így első körben ütni. – próbáltam a zene hangját túlkiabálni kisebb-nagyobb sikerrel, de ez, ahogy észrevettem nem volt valami sikeres, ugyanis még csak egy arcizom sem rezzent meg barátom arcán a mondandómra, viszont az énekléshez szükséges összes izom dolgozott az arcán. Nem sokkal ezután pedig két kezet éreztem a csípőmön, majd forró leheletet a nyakamon. Meg akartam fordulni, de a mögöttem álló személy szinte semmi mozgásteret nem adott nekem.

-          Szia cica. Van gazdád? – mindig is utáltam az ilyen elcsépelt, vagánykodó, csajokat felszedő szöveget. Régebben sem jött be nálam, mikor még gimis voltam, és most sem, amikor már főiskolára járok. Megpróbáltam kirángatni a testemet a szorításból, de ahogy érezte, hogy el akarok távolodni tőle, annál erősebben szorított, az egyik keze közben pedig átsiklott a csuklómra, amit szintén szorítani kezdett.

-          Engedj el! – megpróbáltam túlkiabálni a tömeget, és ezúttal sikerrel is jártam, ugyanis támadóm erősebben szorított, így arra következtettem, hogy hallotta azt, amit az előbb mondtam neki. Végül újból megpróbáltam elmenekülni tőle, de ezúttal átkulcsolta a kezét derekamon és a bejárat felé kezdett el húzni. -  Eressz el, ez már fáj! – egyáltalán nem hatotta meg, hogy már lassan a bordáimat törte szét csak egyre az ajtó felé vonszolt.

Folyamatosan próbáltam kiabálni, de úgy éreztem, hogy nem sok sikerrel, ugyanis a tüdőmbe már lassacskán levegő sem jutott. Már majdnem kiértünk, amikor a semmiből egy ismerős alak támadt arra az emberre, aki majdnem kihurcolt a házból. Miután kiszabadított a karjai közül a háta mögé állított, és egy jobb egyenes gazdájává tette támadómat. A könnyek megállíthatatlanul folyat végig az arcomon, majd a rég nem látott ismerős magához ölelt, én pedig természetesnek véve viszonoztam az ölelést. Ez a személy pedig nem volt más, mint Tomi. Vele elég különleges volt a kapcsolatom, ugyanis egyfajta se vele, se nélküle kapcsolatban éltünk, viszont legutoljára vagy egy hónapja láttam őt. Ez a különleges kapcsolat nagyjából egy éve tartott, ezalatt az idő alatt pedig, hol együtt voltunk, hol külön, ugyanis valamelyikünk mindig elkövetett egy olyan hibát, amit a másik fél nem nézett jó szemmel. Mikor Nao az elköltözése után hazalátogatott találkozott Tomival, de nem volt róla valami jó véleménnyel. Szerinte már ránézésre nem volt szimpatikus, majd amikor futólag találkoztak, akkor sem volt róla valami jó véleménnyel, hiszen nem próbált meg vele ismerkedni, csak gyorsan továbbállt. Így akkor is hallgattam rá, és nem folytattam vele a kapcsolatot, viszont most nagyon örültem neki, hogy éppenséggel itt volt, hiszen ez a fazon akár meg is erőszakolhatott volna. Sírva borultam a nyakába ő pedig a konyhán keresztül egyenesen a fürdőbe kísért.

-          Jól van most már minden oké, itt vagyok. - egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást, még akkor sem, ha tudtam, hogy az a paraszt nem árthat nekem. Több mint tíz percig ültünk ugyanabban a pozícióban, ami azt jelentette, hogy Tomi az ölébe húzva ölelt. - Gyorsan kiszaladok valami innivalóért. Maradj itt. - egy bólintással válaszoltam, de valószínűleg, ha szerettem volna sem tudtam volna egyetlen értelmes hangot sem kipréselni magamból. Ahogy ígérte is, Tomi maximum egy percet töltött kint, majd egyet, az ismert piros buli poharak közül a kezembe nyomott. – Fenékig. Oldja majd a stresszt, és nyugodtabb leszel. - kicsit furcsán néztem, mind a pohárra, mind Tomira.

-          Tud valamit ez az ital, amit én nem tudok? - az narancssárga színű folyadékot vizsgálgattam a poharamban, közben pedig hallottam, hogy a barna szemű srác jól szórakozik rajtam.

-          Csak vodkanarancs, és nem kevertem bele semmit, ha erre szerettél volna célozni. – egy halvány mosoly után nagyot kortyoltam a pohár tartalmából, és éreztem, hogy a buli elején elfogyasztott három feles kezdi megtenni a hatását, ugyanis a fejem kezdett egy kicsit kótyagos lenni. – Megnyugodtál már? – az ő pohara már teljesen üres volt pedig ugyanakkora mennyiségű ital volt benne, mint amennyi az én poharamban is.

-          Igen, azt hiszem. Egyébként köszönöm. Nem tudom mi lett volna, ha te nem vagy itt. – kicsit belegondoltam a hideg pedig másodpercek alatt futott végig a hátamon.

-          Szívesen. És most már ne gondolja arra a csávóra. Egyébként kivel jöttél? – úgy éreztem, hogy a féltékenység apró szikrája jelent meg a dologban, és ezért érdeklődik ilyen hevesen, amit amúgy nem sokszor szokott.

-          Timoval jöttem, de ő szokásához híven elvegyült a három felese után, így elvesztettem őt. – Tomi nem annyira szerette a meleg barátomat pontosan a mássága. Nem értette, hogy hogy tudok vele barátkozni, és végül is elmagyaráztam neki, hogy benne bármikor megbízhatok, és elmondhatok neki bármit, ami a szívemet nyomja. Teljesen olyan szerepet töltött be az életemben, mint Nao annyi kivétellel, hogy őt soha senki nem tudja pótolni, hiszen vele nőttem fel, és rá mondhatom azt nyugodt szívvel, hogy olyan mintha a tesóm lenne, viszont Timo csak tipikusan a legjobb barátom és ennyi.

-          Még mindig nem bírom azt a csávót. – a szokásos szájhúzgálás után, amit a Timo téma szokott okozni letette a poharat, majd elkezdett közeledni felém. Én meg persze automatikusan elhajoltam, és inkább felálltam. Azóta, amióta Nao rávilágított a rossz oldalára, nem szívesen vagyok vele, viszont az előbb történteket miatta úsztam meg, ezért nem történt semmi olyan, aminek nem kellett volna megtörténnie.

-          Én pedig még mindig nem akarok tőled semmit. Jó volt az az x idő, amit együtt töltöttünk, de ennyi volt. Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél attól az őrülttől. – felálltam majd olyan gyorsan távoztam a helységből, hogy véletlen se tudjon utolérni. Még a tömegben is elvegyültem, hogy semmiképp se tudjon kiszemelni. Elővettem a telefonom kikerestem Timo telefonszámát, majd a zöld gombot megnyomva elindítottam a hívást, és reménykedtem benne, hogy valamilyen csoda folytán észreveszi, hogy hívom. Nagyjából harmadjára hívtam már barátomat, amikor végre érzékelte, és fel is vette.

-          Dora, hol a fészkes fenébe vagy? – a hangján hallatszott, hogy nem valami józan már arról persze nem is beszélve, hogy a szavakat nagy gondolkodások közepette mondta ki, de még úgy is összeakadt a nyelve egy-két szónál.

-          A táncoló tömeg közepén. – próbáltam ismételten túlkiabálni a tömeget, de nem jártam sok sikerrel.

-          Nem hallak. Hallod. Hallod én most táncolok. Táncolok, de majd olyan, nem tudom, mi legyen. Menj ki a ház elé. Majd ha vége a számnak, akkor már majd nem fogok táncolni, és akkor majd én is kimegyek, és akkor majd ott találkozunk. Mert ott akkor majd találkozunk. – a szemem kettéállt, amikor meghallottam, hogy mennyi marhaságot hord össze barátom, de inkább bontottam a vonalat, és ráhagytam meg persze arra fogtam az egészet, hogy részeg, így a fejemet ingatva kimentem a ház elé, és reméltem, hogy emlékszik majd a szám végén még arra, hogy ki kell jönnie, mert itt várom. A verandán elhelyezett lócára ültem le, majd a cipőmet nézve bambultam, és vártam barátomra, meg persze arra, hogy a számnak végre vége legyen. Nagyjából tíz percig tartott a mix, ami ment, és plusz öt perc kellett ahhoz, hogy Timo kikecmeregjen a ház elé.

-          Te, hogy nézel ki jóember? – röhögő görcs kapott, mikor megláttam barátomat, ugyanis az alap öltözetén kívül még egy fűszoknya volt ráaggatva plusz ehhez még viselt egy krepp papírból készült nyakláncot, ami elég furán volt berakva a nyakába.

-          Csak éppen egy nyári zene ment. A többiek meg felöltöztettek. Meg ők is. Érted, ők is beöltöztek. Meg videóztak is, szóval nagy sztár vagyok. – a telefonom kijelzőjére nézve eléggé meglepődtem azon, hogy már így elszállt az idő, és erősen gondolkodtam azon, hogy Timot hazaviszem, vagy elviszem hozzánk, hiszen ebben az állapotban az biztos, hogy nem engedtem volna el egyedül. Meg hát ki tudja mit ivott még össze, és mikor lesz rosszabbul. Nála nem lehet az ilyeneket tudni.

-          Na, akkor most szépen ezeket leveszed, és hazamegyünk. Holnap biztos nagyon szépen fogsz mutatni a reggeli előadáson, én meg majd nem győzlek életben tartani. – barátom egy kicsit sem erőltette meg magát, hogy le tudjam venni róla a fűszoknyát. Leült a lócára, ahol eddig én foglaltam helyet, és ülve táncolt a bent éppen szóló zenére. – Timo legalább egy kicsit segíts már nekem légy oly szíves. – felálltam majd idegesen lendítettem meg a kezem, ami a barátom arcán landolt. Nem szerettem, ha ilyen, és általában egy nagy pofon hatására, kicsit észhez szokott térni. – Remélem magadnál vagy már. Szóval most vedd le a szoknyát, és indulás. – kicsit úgy viselkedtem mintha az anyja lettem volna, de ez most egy csöppet sem zavart.

-          Ne haragudj. Értettem, és indulok. – kutyaszemeit elővéve levette a szoknyát, viszont a nyakába rakott nyaklánctól nem volt halandó megszabadulni. Végül pedig síri csendben kullogott mellettem a hazafelé vezető úton.

-          Amúgy én éhes vagyok. – kijelentésemen jót nevetett, majd csak megrázta a fejét, és elkanyarodott a legközelebbi kis utcán, ami azt jelentette, hogy jó irányba haladtunk a legközelebbi gyorsétterem felé.

Már csak öt perc volt hátra a csengetésig, de minden diák már körülbelül tíz percre startra készen állt, ahhoz, hogy elmehessünk. De ez teljesen természetes volt, ugyanis senkinek nem volt kedve a pénteki napon még egy óra után is az iskolában ülni, és az osztályfőnöki dolgokat hallgatni.

-          Mond, hogy mindjárt befejezi. – halkan kommunikáltam Naoval, aki csak egy dolgot hajtogatott magában, félhangosan, de körülbelül úgy hatott ez az egész, mintha valami boszorkány lett volna.

-          Péntek, fél kettő. Péntek, fél kettő. – minden pénteken ez volt a szokásos szövege, tehát én már csak nevettem rajta, amikor ezt a mondatot kezdte el kántálni. – Miért nem enged már el hamarabb, nagyon bírom, de utálom, hogy ennyit bír beszélni totálisan felesleges dolgokról. Tiszta olyan, mint te vagy. – barátnőm mondandóját és a felkacagását én is nevetéssel reagáltam le majd, amikor meghallottuk az életmentő csengőt, az egész terem fellélegzett. Mindenki feldobálta a széket a padra, majd állatcsordához hasonlóan indult ki mindenki a teremből. – Most úgy megütnélek. – mondata után hangos kacagás hagyta el a száját. Barátnőm sokszor viccelődött és poénkodott velem, de tudtam, hogy tényleg csak viccből teszi mindezt, és néha még azért is, hogy tanuljak a hibáimból. – Bolt? – már-már félszavakból is megtérettük egymást, és a szokásos útvonalat belőve hazafelé indultunk.

-          Te is éhes vagy, én is éhes vagyok szóval ez alap. – nevetve indultunk el a házunk felé vezető úton.

Aztán következett a szokásos procedúra. Elővettük a pénztárcánkat, majd beléptünk a boltba, ahol a lég kondi hűsítő levegője csapott meg minket. Kint volt minimum harminc fok, így mindkettőnknek nagyon jó esett egy kicsit lehűsíteni magunkat. A további menetrend is a szokásosan alakult. Köszöntünk a srácnak, aki mindig bámul minket, ha belépünk, majd az energiaitalok előtt elhaladva Nao leemelt kettőt a kedvencünkből, majd az általam vitt kosárba tette, végül következett az életmentő ennivaló is. A croissant közül barátnőm kedvence a teljesen csokival töltött volt az enyém pedig a vaníliás-csokis. Ezek leemelve a polcról már mentünk is, hogy fizessünk. Majdnem mindennap végigvittük ezt a procedúrát, így már teljesen ismerősen mozogtunk az iskolától nem messze fekvő boltban.

Nevetve hessegettem el az emlékképet a fejemből, és reménykedtem benne, hogy egy nap, ha nem is ilyen formában, hogy az iskolából hazafelé, de egyszer ugyanígy együtt fogunk vásárolni, és együtt leszünk. Hiányzik az életemből, mert ő öntött belém lelket, amikor padlón voltam, ő nevettetett meg, amikor szomorú voltam, és ő rúgott seggbe, ha valamit elcsesztem, vagy éppen nem a helyes úron jártam. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy amikor szükségem volt rá mindig a megfelelő tanáccsal látott el, amiket pedig tőle kaptam többnyire mindig megpróbáltam viszonozni is, és reménykedem benne, hogy sikerült is.

-          Azt hittem éhes vagy. Minek lassítasz le mellettem folyton? – Timo szinte már húzott maga után, ugyanis a nagy gondolkodásban még azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok, és merre is tartok éppen.

-          Bocsi, csak kicsit elmerültem a gondolataimban. Ott vagyunk már? – a hasam egy hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne már odaérnünk, viszont a gyorséttermet még csak messziről sem láttuk.

-          Azt hiszem kicsit eltévedtünk. – barátom a fejét vakargatta, amíg én próbáltam behatárolni, hogy mégis merrefelé járunk.

-          Kicsit? Egy pár percre bambulok el,és te máris behúzol a csőbe. Keressük egy utcatáblát aztán hazamegyünk. Majd otthon eszünk valamit. – kissé idegesen söpörtem le a vállamra omló, már kiegyenesedett tincseket, majd az egyik ház előtt megállva az utcatáblát kezdtem el vizsgálgatni. Az írás eléggé el volt kopva, de nagyjából ki lehetett következtetni, hogy hol is vagyunk, így sikerült lerendeznem egy taxit, aminek előre láthatólag perceken belül meg kellene érkeznie. – Remélem tudsz róla, hogy holnap meg fogsz halni?! – kicsit kuncogni kezdtem, hiszen a másnapok Timo gyengéi voltak, de rá hagytam, hiszen elvégre ő már felnőtt és egyedül is meg tudja oldani a problémáit.

A várakozás közepette eléggé hideg lett, hiszen az idő sem volt már valami korai, bár ez már csak nézőpont kérdése volt, hiszen a hajnali öt óra van, akinek késő, viszont van, akinek a koránt jelenti. A hidegről ismét egy Naoval kapcsolatos emlékkép ugrott, be hiszen amikor a One Direction őrületemmel támadtam őt, sikerült rávennem, hogy egy-egy vicces jelenetet megnézzen, így arra is sikerült rávennem, hogy a One Thing videó klip forgatásáról készült jelenetek egyikébe is bepillantson. Később pedig az egyik városi sétánk alkalmával, amikor eléggé hidegre fordult az időjárás, a fiúk által énekelt hidegre kitalált szöveget énekelte. Az emlék hatására elkezdtem dúdolni a számot, majd amikor már nagyon nem bírtam csak dúdolni, éneklésbe ment át a cselekvéssorom.

-          So get out, get out, get out of my head, and fall into my arms instead…- a refrénig jutottam el egyedül, viszont a dal hátralévő részét már barátommal együtt zengtük, amíg a taxinkra vártunk.

A pár perc várakozásból persze vagy tizenöt-húsz perc várakozás lett, így megbeszéltem magammal, hogy a taxisofőr még csak ne is álmodjon arról, hogy a hajnali fuvar miatt egy kis borravalóval fogom jutalmazni őt. A hazafelé vezető út nagyjából annyi volt, mint amennyit várakoztunk, és a kocsiban Timo már nem bírt ébren maradni, így az ölembe döntötte le a fejét, majd úgy aludt el, hogy az egyik kezemet használta párnának. Persze, otthon amilyen könnyen elaludt olyan nehezen tudtam felkelteni, hiszen barátom úgy aludt, hogy őt az sem zavarta volna, ha egy egész város robban fel mellette.

-          Timo ébredj fel, megjöttünk. – válasz perszenem érkezett, de Csipkerózsika még csak meg sem mozdult, ezért kénytelen voltam súlyos fegyverekhez alkalmazkodni. – Timodár Timur! – elég volt halkan is a nevén szólítanom, Timo egyből kinyitotta a szemét, és olyan szúrós pillantással jutalmazott, hogy egy percig komolyan azt hittem, hogy ott halok meg a taxi hátsó ülésén. Tény, hogy a szülei nem a legjobb nevet választották neki, és az is tény, hogy soha nem használja ezt a nevét, egyedül a suliban ahol kötelező, de ha szükség van rá, akkor én is használom, akár iskolán kívül is.

-          Tudod, hogy fel tudnám magam akasztani, amikor valaki a teljes nevemen szólít. Nem értem, a szüleimet. Ha már egy gáz vezetéknevem van, miért kellett ehhez még egy gáz keresztnevet is adni? Biztos csak felcsapták az utónév szótárat, vagy ki tudja leesett, és itt nyílt ki, és ez a név volt csak azon az oldalon. – barátom mindig próbálta megmagyarázni, hogy mi miért van, én pedig sűrű bólogatással megpróbáltam neki igazat is adni. Végül még pár perc beszélgetés után, ami alatt persze végig pörgött a taxióra megbeszéltünk mindent, így fizetés után egyenesen a házunk felé vettük az irányt, és a kimaradt evést próbáltuk meg minél hamarabb pótolni.