6. fejezet

Sziasztok Kedves Olvasók!

Fogalmunk sincs, hogy mit kezdjünk most a bloggal. Szeretjük írni Dóra, valamint Naomi életét, de az aktivitás elég csekély az oldalon, feleslegesen pedig nem szeretnénk folytatni. Szóval megkérek mindenkit, aki a blogra téved, vagy esetleg folyamatosan olvassa a fejezeteket, hogy ha szeretné a folytatást olvasni, kattintson a rész végén lévő kis kockák egyikébe, ami segítségével eldöntjük, hogy érdemes-e tovább írni a történetet!:) Előre is köszönjük.

Jó olvasást!

Puszi

Naomi

Selena Gomez - Come & Get it

A sors kegyes fintora lehetetlen helyzetek elé állít minket, földön élő embereket. Szeretteink elvesztése megtöri az idillikus családi hangulatot, egy idő után pedig a gyász felemészt belülről. Ha nem vagyunk eléggé talpraesettek, könnyen kirekeszt minket a társadalom, viszont a túlzott magabiztossággal is csak ezt tudjuk elérni. Édesapámmal sok közös dolgot éltünk át, rengeteg tanácsot adott, segített a fiú ügyeimben, támogatott, ha arról volt szó, sőt még olykor anyával is szembe szállt, ha ő valamit ellenzett. Hiányzik, de meg kell próbálnom elfogadni a tényt, hogy ez az élet rendje. Nem tudom szüleimet megkülönböztetni, mind a kettőjükhöz egyforma bizalommal fordultam, voltak cenzúrázott történetek, amit a másik félnek jobban el tudtam mondani, mert tudtam, nem fog elítélni. Megért és segít, ha arra van szükségem. Ha mást nem csak meghallgat, de a tudat, hogy számíthatok rájuk fantasztikus érzés volt. Volt. A múlt idő fájdalmasan tudatja velem a napok menetét, már egy éve, hogy itt hagyott minket apa. A támaszom, a megmentőm, az-az ember, akire a legjobban hasonlított stílusom.

-          Nagyon elgondolkoztál, akarsz beszélni róla? –kérdését meghallva kissé összerezzenek. Rossz szokásom volt elmerülni gondolataimban, emlékeimben. Nemleges fejrázásomra felfigyelve, folytatja mondatát. - Hamarosan hazaérünk. –mosolyogva szorítja meg kezemet, megállva egy, az enyémhez hasonló egyszerű ház előtt, érdeklődve pillantok rá. Utcatáblát nem néztem séta közben, valahogy arra koncentráltam, hogy szívem ne ugorjon ki a helyéről. –Minden srácnak van külön háza, ahogy nekem is. Erről csak a barátnőm, Louisék, és most már te tudsz. Szóval titok. –kacsintva egyet maga után húz, de a mondat első fele visszhangzik agyamban. Ez nem helyes, menj haza. Semmi keresnivalóm nincs mellette, csak még több galibát okoznék amúgy sem egyszerű életében. Megtorpanva nézek rá, lehet csak paranoia az egész, de mintha a „barátnőm” szót kihangsúlyozta volna. Lehet ezzel is jelezni akart, hogy semmi hátsószándék nincs tettei mögött, csupán tényleg meg szeretne ismerni.

-          Igazából most jut eszembe, holnap korán kell kelnem. –jó lenne kicsit magabiztosabban mondani, mert egyáltalán nem fog hinni nekem. Rábólintva mondatomra reménykedek abban, hogy veszi a lapot, és inkább elenged, mintsem itt tartson.

-          Ne, maradj még. Utána hazakísérlek, ígérem. –hatalmas szemeivel néz rám, behúzva az ajtón, egy gyönyörű nappali tárul szemeim elé. Lábamról a vizet a lábtörlő segítségével letörlöm, eléggé hülyén festhetett ez a mozdulat, de mégse járkálhatom be lakását.

-          Nem lehet.

-          Miért? –hátulról megfogva derekamat egészen a konyháig tol, mindeközben pedig lassú léptekkel jön mögöttem.

-          Te céloztál rá, nem én. –a konyhapultnál elhelyezett bárszékek egyikére felpattanok, hajamat kezeimmel összefogom. Az éveken át tartó sportnak köszönhetően alakomat csinosnak mondanám, bár eddigi barátaim közül sokan találtak valami kivetnivalót mindebben. Ilyenkor jött Dora a képbe és egy apró pofonnal elmagyarázta azt, amit szerinte alapból tudnom kéne. Ha mást nem abból, ahogy rám néznek a férfiak.

-          Nem céloztam semmire. Teát kérsz? Nem vagy éhes? –passzív énemet elővéve, észleli rajtam a változást. Hangosat sóhajtva vizet tesz fel forrni, valamint két tea filtert vesz le a polcról. –Mi a baj? –baj? Az nincs. Probléma? Annál inkább. Félek, hogy most jött elő kamasz énem, minden második srác a szerelmemmé fog válni. Nem tudtam csak úgy belezúgni senkibe, de Zayn teljesen elvarázsolt. Lehet stílusával, külsejével, vagy kedvességével, fogalmam sincs. De ennek nem lesz jó vége.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled, de nem válaszolsz semmire. –duzzogva dobolok a pulton, felnevetve elkészíti a teát.

-          Mit szeretnél tudni?

-          Miért voltál ma ideges? –valóban a leginkább ez a tény foglalkoztat, de úgy érzem, most sem kapok megfelelő választ minderre. A csengő megszólal, Zayn pedig rémült tekintettel rohan az ajtó felé.

-          Szia Zayni! –egy mélyebb női hangot hallok, valószínűleg Perrie, a barátnője állított be kis társaságunkba.

-          Mit csinálsz itt? Részeg vagy. –undorral ejti ki a szavakat száján, kíváncsi természetemnek köszönhetően az ajtófélfáig lépkedek. Lehet azért volt ideges, mert barátnőjéről tudott meg valamit. Bár csak találgatok, ugyanis semmivel nem vagyok most tisztában.

-          Megbántam mindent, nem akarok többet nélküled élni. –a lány sem hiszi el mondandóját, fel-felkacagva beszél a fiatal sráchoz. Lehet ittas állapotának köszönhető nevetése, de az is lehet csak a hírnévre vágyik. Bár ez az elméletem már megdől, ugyanis a Little Mix tagjaként rengeteg rajongót szerzett magának.

-          Ennyi? Ennyi? Megbántál mindent, és fogadjalak vissza? Normális vagy? Ezt egyszer eljátszottuk, másodjára már nem fogjuk. Most pedig kérlek, menj el. –kiabál a lánynak, aki csak nevet az egészen. Üvegcsörrenés hangja csapja meg a fülemet, legszívesebben megnézném, hogy mi történik odakint.

-          Van itt valaki. –aj, Nao. Most légy okos. Igazából nem ismerem ezt a lakást, tehát úgy nagyon elbújni se tudnék, hogy ne keverjem Zaynt nagy bajba, szóval visszaülve a székre, felfigyelek egy lila hajú lányra, aki berontva az ajtón dühösen mered rám. –Te ribanc, mit keresel a pasim lakásában?

-          Állj már le, ő nem tehet semmiről. Kérlek Pezz, menj el.

-          Igazából Zayn rendkívül unalmas pasi. Mindenki rossz fiúnak állítja be, holott egy kis bárány. Magától nem mer kezdeményezni senkinél, a szex pedig tabu téma nála. –kacagva dobja hátra hosszú haját, kék szemei megvillannak a konyha fényében.

-          Arra nem gondolsz, hogy esetleg csak rád nem gerjedt be? –iróniával teli hangomat meghallva már elindul felém, ám Zayn megfogva a karját az ajtó felé rángatja. Lehet nem volt éppen nőies a kérdésem, de ebben a helyzetben már nem tűrtem tovább Zayn alázását. Tudja jól, a srác nem fog visszavágni neki, ahhoz túlságosan is tiszteli a nőket. Meghallva az ajtó kattanását a nappali felé indulok. –Én most inkább elmennék haza.

-          Ne haragudj rám, fogalmam sem volt, hogy ő az. Maradj még. –esdeklő kiskutya szemeibe belenézve, nem tudok nemet mondani neki. Úgy érzem, most szüksége van valakire, aki nem csak bírálni tudja.

-          Ah, ki fogsz nyírni Zayn Malik. –megforgatva szemeimet, lehuppanok a nappaliban elhelyezett fehér bőr kanapéra, lábaimat felhúzva, jólesően kortyolom a forró teát. Igazából a lelkem megnyugszik, ha mellette vagyok, de fogalmam sincs, hogy mindez miért pont most történik velem.

-          Kár lenne érted. –hangja közvetlenül fülem mellől érkezik, nyakamon a libabőrök megmutatják neki reakciómat. Nem akarom, hogy ilyen közel legyen hozzám, túlságosan is vágyom az érintéseire. De miért?!

-          Nagyon, egy riporterrel kevesebb. –felnevetve látatlanba kissé arrébb csúszok, a bögrét pedig az asztalra helyezem.

-          Ne becsüld le ennyire magad. –nyakamba csókolva kezét combomra rakja, illata belengi a körülöttünk lévő teret. Megrészegülve simítok végig arcán, ezzel kissé felbátorítva őt. Megfogva derekamat ölébe húz, ajkaimra tapadva csak az oxigénhiánynak köszönhetően szakítjuk meg csókunkat. Hátul beletúrva hajába apró nyögés hagyja el száját, kezei ruhám alá csúsznak.

-          Ne. –mást nem tudok most kinyögni, túlságosan is hatása alatt vagyok. Nem tudom rövid idő alatt miképp érte azt el nálam, ami sokaknak hónapok alatt nem sikerült. Fenekemről a kezei hirtelen csúsznak le, arcát nyakamba rejtve hangosan szuszog.

-          Nem akartalak letámadni, sa… - ujjaimat szájára téve megakadályozom a mondat elmondásában, nem akarom tőle is a sajnálkozást hallani. Abból kijárt eddigi életem során elég sok.

-          Nincs semmi baj, ne rontsd el a pillanatot. Fáradt vagyok, ideje mennem. –felpattanva a kanapéról szobájába siet, majd visszatérve egy melegítővel készségesen nyújtja át nekem.

-          Reggel hazaviszlek, de most maradj itt. –valószínűleg minden arcomra van írva, ezért gyorsan folytatja gondolatmenetét. –Velem. –hatalmas szemekkel próbál meggyőzni, valahogy egy srácban mindig is a mosolya, és a tekintete vonzott a leginkább és olyan, mintha ezzel már ő is tisztában lenne.

-          Rendben. Merre van a fürdő? –az egyik fehér ajtó felé mutatva, monoton léptekkel indulok el, gyors zuhanyzás után résnyire nyitom a mahagónit. –Öhm, Zayn. Törölköző? –bocsánatkérő tekintettel indul el felém, egy puha pamutot átnyújtva, végigméri lábamat. Örülök, hogy arcomon kívül csak ez a testrészem látszik kívülről, ugyanis alapjába véve szégyellős természetű vagyok. Felkapva szürke melegítőjét, és pólóját, kipirultan lépek ki a konyhába.

-          Hát, kicsit bő. De azért jól áll. –mondatát kacsintással fejezi be, az egyik vendégszoba felé masírozva felkapcsolja a lámpát.

-          Köszönöm. –végigsimítva karján ledőlök az ágyra. Hihetetlen, hogy egy interjú ennyire meg tudja változtatni az ember életét. Legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy pont a híres banda egyik tagjánál fogok éjszakázni. A percek lassan vánszorognak, az óra hajnali kettőt mutat. Szuper, hamarosan kelnem kell, de agyam egyszerűen nem tud kikapcsolni. Hálás vagyok édesapámnak azért, hogy végül itt kötöttünk ki, hiszen Magyarországon ezeket a dolgokat maximum hírből hallottam volna, valamint a munkalehetőségek sem annyira adottak, így mindenféleképpen külföld felé orientálódtam volna. A barátnőm rettentően hiányzik, ahogy anya is, de amikor időm, és energiám engedi, meglátogatom őket. Ajtóm lassan nyílik ki, a barna szempár hunyorogva pillant az ágy felé. –Te sem tudsz aludni? –kezét szívéhez kapja, hátrahőkölve tudatja velem, megijesztettem.

-          Nem. Bejöhetek? –igenlő válaszomat meghallva kitárja teljesen az ajtót, majd ágyamig lépkedve, befekszik mellém. –Mesélsz az életedről? –halk hangja megnyugtató most az éjszakában, mocorogva egy kicsit, felülök mellette.

-          Pont azon gondolkoztam, hogy ha apa anno nem hiányolja Angliát, most nem lenne mindez. - törökülésbe helyezkedve a nadrág kissé megnehezíti dolgomat, felé fordulva beszélni kezdek. –Tudod, nem bírom feldolgozni a tényt, hogy a legjobb barátnőm ilyen távol van tőlem. Rengeteg dolgot köszönhetek neki, mindig mellettem volt, ha szükségét érezte. Bármilyen gondokkal is küzdött, miattam félretett mindent. Határozottan kijelenthetem, hogy a pár hónap korkülönbség miatt nővéremként tekintek rá, bár néha olyan, mint egy öt éves gyerek. –utolsó mondatomat meghallva, felnevet. Értetlen tekintettel emelem fel fejemet, mire kezeit maga előtt megtartva védekezni kezd.

-          Ne haragudj, de egyből Niallre gondoltam. –nem ismerem a srácot, de az interjú készítése előtt utánuk olvastam. Belegondolva sok mindenben hasonlít Dorára, mind az evési stílusát tekintve, mind pedig személyiségét kiemelve.

-          Elárulok egy titkot, nagy szerelme. –mosolyogva konstatálom a meglepődött tekintetét, féloldalas mosolyát meglátva szívem kihagy egy ütemet.

-          De, ha a legjobb barátnőd 1D rajongó, te hogy-hogy nem?

-          Ne vedd magadra, de soha nem voltam a szerelem megszállottja. Mivel eddig nem tudtam senkibe se beleszeretni, nem vágyom az ilyen zenékre sem. –érdekes lehet számára ez a tény, hiszen az egész világ 1D lázban él, viszont ott van a negatív oldala, sokan kritizálják, és bírálják is őket.

-          Még nem volt barátod? –fejen csapva a párnával, várom a reakcióját, ami kimerül a nevetésben. Lefordulva az ágyról hangosat puffan a földön, hiába nyúltam utána, nem tudtam megakadályozni a zuhanását. Az ágy szélére mászva lenézek rá, mire megfogva kezeimet, maga után ránt. –Örülök, hogy megtudhattam, ha egy szikla szélén lógnék, nem mentenél meg. –nevetése sóhajba fúl, ugyanis csípőjére ülve mérgesen tekintek rá.

-          Utánad kaptam, de tekintve arra, hogy fáradt vagyok, az én reflexeim sem szuperek már. –kiállva saját igazam mellett mászok vissza az ágyra, Zayn viszont a földön marad. –Na, mi van Superman, nem jössz?

-          Szóval, volt már barátod?

-          Persze. De féltem kimondani a szeretlek szót, úgy éreztem a mai világban már egyáltalán nem azt jelenti, mint régen. Mindenki dobálózik vele, teljesen értelmetlenül. Senki mellett nem éreztem azt, hogy ha nem lenne velem, hiányozna. Rendszerint a hozzáállásom miatt egy hónap után szakítottam mindenkivel, vagy éppen engem tettek lapátra. –megrántva a vállamat bebújok a takaró alá. Életem során mindössze két baráttal rendelkeztem, nagyon sokáig a társaságunkban egyedül én voltam szingli és ez soha nem zavart. Megtehettem mindent következmények nélkül, szabadon élhettem, ami sok embernek nem adatik meg egy párkapcsolatban. Nem kellett tartanom a féltékenységi jelenetektől, ha éppen egy srácra rámosolyogtam és én sem féltem a megcsalás terhétől, ami percek alatt szakad az ember nyakára.

-          Így már minden világos, szóval te is egy falat építettél magad köré. –bólintásomat nem látja, mégsem firtatja tovább a témát. –Visszatérve a barátnődre. Mi lenne, ha meglátogatna? Valahogy biztos meg tudnád oldani, hogy eljöjjön hozzád. Nem?

-          De, csak még azt nem tudom, hogy miképp hozhatnék össze mindent. Mióta új helyen dolgozom, azóta bizonyítani akarok. Meg akarom mutatni, mire vagyok képes, így se időm, se energiám nincs arra, hogy leszervezzek mindent. –hangosat sóhajtva bemászik ő is a takaró alá, majd hátamhoz simulva, végigsimít oldalamon.

-          Segíthetek, ha elfogadod a feltételeimet. –nevetve lököm arrébb, nem fogom kihasználni hírességét, hiába tudom, hogy a kapcsolatai megvannak világszerte. –Hé, legalább hallgass meg.

-          Oké, mondd, mik azok a bűvös feltételek.

-          El kell velem jönnöd, vacsorázni. –oké, ez, stimmt. Nem is nagy teher, mert jól érzem magam a társaságában. –Valamint meg kell jelenned egy koncertünkön is és ha mindebbe belemész, a londoni előadásakor már itt lesz a barátnőd, veled. –tanakodok a válaszadáson, igazából félek a következményektől. Mi van, ha egy paparazzi lekap minket együtt? Hiába tudjuk, hogy mindez baráti, akkor sem tudnám elviselni, hogy a világ tele legyen a közös képünkkel.

-          Egyezzünk meg abban, hogy a koncertet bevállalom, a vacsora viszont olyan helyen legyen, ahol nem állítanak meg úton-útfélen és nem fényképeznek le minket együtt. Már így is felhívtam a rajongók figyelmét magamra több rivaldafényt nem szeretnék, ha ez megoldható így. –magához húzva apró puszit ad hajamra, majd egy okét mormog fülembe. Hangja most rekedtes, ámde hihetetlenül vonzó számomra, elégedetten simulok karjai közé. Több szó nem esik közöttünk, elmerülve az álmokba egyszerre alszunk el.

Hosszú idő után, végre kipihenten ébredek. Nagyot nyújtózva kinyitom szemeimet, majd a még alvó srác felé pillantva, apró mosoly jelenik meg szám sarkában. Szóval mindez valóban megtörtént, és nem csak álom volt az egész. Kikelve az ágyból a konyha felé indulok, megkeresve a kávéfőzőt, koffein illattal töltöm meg a hatalmas helységet. Dúdolva mozgok konyhájában, olyan, mintha minden percemet itt töltöttem volna eddig a pillanatig, hiszen mindent ott találok, ahol annak lennie kell. Két csészét kivéve a szekrényből, megtöltöm őket a fekete itallal, cukrot rakva bele, a szoba felé indulok.

-          Zayn, kelj fel. –álomittas szemeit lassan nyitja ki, mosolyogva veszi el a bögréjét. Feltelepedve az ágyra, csukott szemmel kortyolom az életerőt adó italt, rekedtes hangját meghallva, pilláim kipattannak.

-          Jó reggelt.

-          Jó a hajad. –kuncogva nézek borzos fejére, még csapzottan is istenien fest.

-          Uh. –fel akar kelni, de megfogva karját, megállítom.

-          Tényleg aranyos. –megadóan sóhajt, éjjeliszekrényére lerakva a csészét, visszadől az ágyba. –Hahó, szépfiú, az-az ígéreted megvan még, hogy hazaviszel, hogy ne késsek el?

-          Hány óra? –fejére húzva a takarót, nyújtózkodva fordul oldalára.

-          Fél hét. –lerántva róla az ágyneműt, kacagva szaladok ki a szobából. Ahhoz képest, hogy külön tervezte az alvást és én sem akartam másképp, igencsak egymás mellett kötöttünk ki.

-          Készülj kislány, mert indulnunk kell, ha nem akarsz elkésni egyszer az életben legalább. –iróniától csöpögő hangját meghallva, összehúzott szemekkel mustrálom a fiatal srácot.

-          Mondja ezt az, aki ma próbára is megy. –homloka ráncba szalad, agyamban hirtelen kattannak helyre a dolgok. Elszóltad magad. Futááááás! A hangok a fejemben egyre jobban kiakasztanak, rendszerint igazuk van mégsem foglalkozom kellően velük.

-          Honnan tudod?

-          Londonban körülbelül minden lány tudja, hiszen minden álmuk az, hogy olyankor is láthassanak titeket. –ez az Nao, aránylag szépen kivágtad magad! Bosszankodva csapok homlokomra, bemasírozva a fürdőbe, megmosom az arcomat.

-          Mikor szeretnéd a barátnődet látni?

-          Május elején lesz a születésnapja, akkor. –végignézve magamon elkönyvelem, hogy ha így állítok haza, abból még hatalmas pletykaáradat indul.

-          Rendben, akkor ketten eljöhettek a koncertre, de addig még a vacsorát behajtom rajtad. –kacsintva lép mellém, csípőjével kissé arrébb lökve, belenéz a tükörbe. –Ez aranyos?! –beletúrva hajába felsóhajt, az üveg mögül kiveszi hajzseléjét és mesterien belövi séróját.

-          Szerintem ez az igazi Zayn Malik. –kilépve a folyosóra, kezeim közé kapom tegnapi felszerelésemet, türelmetlenül várom a srácot, aki ha minden jól megy, ma még hazajuttat valahogy.

Mosolyogva sietek be az irodába, várva a következő kiadott feladatra. Többen gúnyosan mérnek végig, pedig szokásos öltözetemben jelentem meg. Se egy gyűrődés, se szakadt cucc, semmi. Szóval fogalmam sincs mi a problémájuk. Leülve asztalomhoz megnyitom Twitter fiókomat, ahol anya üzenetén kívül csak azt jelzi az oldal, hogy a One Direction tagjai követni kezdtek. Nevetve gondolok a tényre, miszerint a kombinálás elkezdődik, ha a rajongók észreveszik ezt a megmozdulást. Itt már csak az a kérdés, hogy mennyi időt kell minderre várni. Egyedül annak örülök, Dora nem tudja a Twitter felhasználónevemet, így ő mindezt nem láthatja. Céges barátnőm elém dob egy pletykalapot, amin kéz a kézben sétálunk az este megvilágított utcán. Morogva nyitom ki a teljes cikknél, de bár ne tettem volna.

„Zayn Malik újítani készül. A minap egy gyönyörű fiatal lánnyal kapták lencsevégre a fiatal énekest, úgy tűnik Perrie Edwards már a múlté. Sok rajongó még fel sem lélegezhetett veszekedésük miatt, már újabb barátnő jelölt rohant Malik karjai közé. Vajon ki lehet az ismeretlen személy?” Bosszant a tudat, hogy ennyire sorsukon viselik a srác magánéletét és hiába magyaráznám nekik egy órán keresztül, hogy nincs köztünk semmi nem bírnák felfogni.

-          Nao! Gyere be, kérlek. –a tegnap már hallott szöveggel rukkol elő főnököm ismét, leülve asztalával szembe, kissé ellenségesen méregetem. –Örülök neki, hogy hallgattál rám. Szépen mutattok együtt az interneten, igaz, még találgatják, hogy ki lehet a titokzatos lány, de előbb-utóbb ki fog derülni. Sajnos nem a mi fotósunk talált rátok, de mi írjuk meg azt a cikket, amiben szembesítjük a rajongókat a Zaynnel folytatott viszonyodról. Mit sikerült megtudnod? –életem kezd fenekestől felfordulni, valamint nem nyugtat a tudat, miszerint a főnököm ki akarja teregetni magánéletem egy részét. Az már csak plusz dolog, hogy a fejben megírt cikkből körülbelül csak ismeretségünk lesz igaz, a párkapcsolat és egyéb nyalánkságok már kevésbé.

-          Semmit. –egyszerű, lényegre törő válaszommal nincs kibékülve Josh, komor pillantással jutalmazza tetteimet.

-          Egy egész estét vele töltöttél? Mi van kislány, nem a beszéden volt a hangsúly? –perverz tekintetétől rosszul vagyok, de sajnos nem tudok előle menekülni.

-          Ha annyira meg akarsz tudni róluk valamit, öltözz nőnek és szedd fel őket valahogy. –angyali ábrázattal pattanok fel, viszont szavai megállásra késztetnek.

-          Ha most kilépsz azon az ajtón, a srácok egytől-egyig megtudják, hogy mire béreltelek fel. Még ha nem is tetted a dolgodat, akkor sem fognak többet bízni benned. Ezt akarod? –megadó sóhajtásomat hatalmas mosollyal hallgatja, visszaülve helyemre, nem törődök az érzéseimmel. Vagy a munkámat veszítem el, vagy a fiúkat. Nem is tudom melyik kecsegtetőbb számomra. Telefonom hangos zenéléssel hívja fel magára a figyelmet, Josh az asztal mögül előrehajol és rápillant a kijelzőre. A számsor nekem már ismerős, ám főnököm csalódottan konstatálja, hogy nevet nem ír ki a készülék.

-          Szia.

-          Nao, nincs kedved medencézni velünk? –Lou ordít bele a telefonba, de a háttérből több „igen, gyere” szócskát is kihallok. Nevetve indulnék ki az irodából, ám főnököm még a tervben is megakadályoz.

-          Mikor és hol? –szemei felcsillannak, fiatal kora ellenére hihetetlen nyomorék tud lenni.

-          Címet nem mondhatok, mert lehallgatják a telefont, Superman pedig nem adhat ki titkos információt. Zayni érted megy, rendben? –meghallva a búgó hangot, mosolyogva süllyesztem zsebembe I-phone-omat.

-          Na, mi van? –érdeklődve hajol előre, bennfentes suttogásától kiráz a hideg.

-          Barátnőm hívott, hamarosan Londonba látogat. –a hazugság néha kifizetődő és ezt az elvet alkalmazom most én is. Azt mégsem mondhatom, hogy velük fogom tölteni a napom hátralevő részét, mert akkor kapva kapna az alkalmon és azt nem szeretném. Nem akarom elveszíteni az állásomat, de nem leszek besúgó sem. Nem fogok azért senkit sem elárulni, mert kell a pénz. Annyira undorító még én sem vagyok. –Most elmehetek?

-          Természetesen. Holnap viszont Taylor Swifttel kell készítened egy interjút. –bólintva állok fel, majd kirohanva az irodából, mindenkinek intek búcsúzóul. Mondjuk, ha valaki három napja elém áll és azt mondja, a 1D egyik tagja kinyomozza telefonszámot mindössze azért, hogy felvegye velem a kapcsolatot, kacagva nevezem hülyének. Soha nem szerettem őket, most mégis be vagyok zsongva, mert tudom várnak rám.

A csengőszót meghallva, lefagyva állok a nappaliban. Éppen gépemet pakolom össze, hajamból a víz viszont egyenletesen csöpög a padlószőnyegre. Fejemet fogva rohanok a szobába, a törölköző hossza nem tökéletes az ajtónyitás lehetőségéhez. A csengő újra megszólal, kiordítva, pár percet kérek. Fekete köntösömet felkapva, mezítláb caflatok a bejárathoz.

-          Ne haragudj, nem voltam szalonképes állapotba. –köntösöm legalább takar, de mustráló tekintetétől még most sem tudok szabadulni.

-          Nem tudom, mire utal ez, de nyugodtan beengedhettél volna, nem lennék mérges most sem. –nevetve lép a kanapéhoz, majd időt adva, bekapcsolja a tévét.

-          Hogy készüljek egyébként? –bizonytalanul állok meg az ajtóban, felém fordulva hatalmas mosollyal tekint rám.

-          Medencézünk, most legalább süt a nap. Valamint mivel Harry inni akar, lehet nem foglak tudni hazahozni. –bólintva egyet belépek szobámba, szekrényem aljából Converse táskámat kivéve gyors pakolásba kezdek. Fürdőruha, melegítő, valamint egy csinosabb ruha is belekerül a fekete táskába. Hajamat egy laza kontyba fogom, szürke atléta, sötét farmernadrág kombinációját kapom magamra. Tekintve az esti időjárásra, egy fehér kötött kardigán is karomon landol, lábaimat pedig bőrcsizmába bújtatom. –Készen vagy? –bekopogva az ajtón, résnyire kinyitja. Bólintva fordulok meg, majd szekrényemről még egy szemüveget is lekapok.

-          Mehetünk felőlem. –nem tudom mennyit várhatott rám, időérzékemet a készülés során teljesen elvesztettem.